nem más, mint néhány elszánt szakács, vendéglátós és helyi termelő közös álmának a megvalósulása. Célunk, hogy együtt nyissuk meg az erdélyi gasztronómiai kultúra új fejezetét. Elindultunk közösen azon az úton, ami a gasztronómiai hagyományaink és készségeink újrafelfedezéséhez és az eltűnőben lévő örökségünk megmentéséhez vezet – azt akarjuk, hogy Erdélyt, ezt a különleges és kissé eldugott tájat visszahelyezzük a nemzetközi gasztronómiai térképre, mint egy új, mégis időtlen desztináció.
Felkerültek honlapunkra a 2023-as Taste of Transylvania fesztivál fotói, melyeket az alábbi gombra bökve nézhetsz meg.
A Vásárlás gombra kattintva válthatsz jegyet a szeptember 14-17 között sorra kerülő Taste of Transylvania fesztiválra. Jelenleg akciós, early bird jegyet vásárolhatsz, ami a teljes hétvégére érvényes.
A 2023-as Taste of Transylvania fesztiválra szálláslehetőséget is biztosítunk partnereinkkel együttműködésben. A rendelkezésre álló szálláshelyek száma és típusa folyamatosan változhat, ezért az alábbi űrlap kitöltésével megkapjuk szállásigényét, majd munkatársaink a legrövidebb időn belül felveszik önnel a kapcsolatot és segítenek a megfelelő szálláshely kiválasztásában. Felhívjuk figyelmüket, hogy szállást minimum két éjszakára lehetséges foglalni.
Az idei Taste of Transylvania gasztrofesztiválra egy különleges vonat indul, ahol négyfogásos fine dining vacsora garantálja, hogy már útközben ráhangolódjon a hétvégi gasztroélményekre! A háló- és büfékocsikkal bővített, menetrend szerinti Corona IC vonat szeptember 14-én indul Budapest Keleti pályaudvarról, gasztrokalauza Wolf András, a Gundel corporate séfje. Utazási csomagunk tartalmazza az oda-vissza utat kétszemélyes hálófülkékben, a Gundel étterem által kínált négyfogásos vacsorát, welcome drinket, a fesztivál teljes idejére szóló belépőt és, amennyiben nálunk foglal szállást a fesztivál idejére, a szállásról a fesztiválra történő oda-vissza utazást is biztosítjuk. A vonaton a Babka és Bíró Lajos is konyhát és bárt üzemeltet, ahol további a la carte gasztroélmények várják az utasokat.
A csomagajánlatot az info@tasteoftransylvania.eu címre küldött levélben lehet igényelni, kérjük a levél tárgyába írják bele, hogy Vonat.
ÓRA |
péntek |
szombat |
vasárnap |
---|---|---|---|
11:30
|
Zákány Dániel (Grill akadémia)
|
Mizsei János (MÁK)
|
Alex Antal (Fork)
|
13:00
|
Thür Ádám (IKON) 🍽
|
Wolf András (Gundel)
|
Bíró Lajos (Buja disznók)
|
14:30
|
Ötvös Zsuzsi (Laurel) 🍽
|
Szabi a Pék (Panificio il Basilico)
|
Pallag Dávid (Rutin) 🍽
|
16:00
|
Veres István *
|
Alex Petricean (NOUA)
|
Koppány Levente (Costes) *
|
17:30
|
Wossala Rozina
|
Tóth Szilárd (SALT) *
|
Páva Boys
|
19:00
|
Mihai Toader (Soro lume)
|
Puskás Csaba (Borkonyha) *
|
|
* – Michelin-csillag
🍽 – Michelin ajánlás
ÓRA |
péntek |
szombat |
vasárnap |
---|---|---|---|
13:30
|
|
Tóth Pál (Alabárdos) 🍽
|
Berecz András és István: mese és népzene
|
15:00
|
Jonas Schäfer (Valea Verde)
|
Oana Coantă (Bistro de'l Arte)
|
|
16:30
|
Pohner Ádám, Kun Luca (Iszkor)
|
Szőcs Előd, Orbán Ferenc (Székely konyha és kert)
|
Stoller Márton (+52 Event &Gastro Hall)
|
18:00
|
Andrei Luminea (Pasaj)
|
Andrei Adlah (Prime)
|
Takács Attila (Horgonyzó) 🍽
|
19:30
|
Giovanni Vilaggi (B The Hotel)
|
Tischler Petra (Private chef)
|
Nagy Zoltán (Boutiq'Bar) - Alex Ciomârtan (Fix Me a Drink)
|
🍽 – Michelin ajánlás
ÓRA |
péntek |
szombat |
vasárnap |
---|---|---|---|
15:00
|
|
Somló Régió Mesterkurzus, Kolonics Pincészet
|
Viszaszerezni a Küküllő menti borok régi hirnevét! Orbán Pincészet, Kelementelke
|
19:00
|
Pezsgő készités Champenoise módszerrel, Champagne versus Kárpát Medence
|
Tokaj Régió Mesterkurzus, Demetervin
|
|
ÓRA |
péntek |
szombat |
vasárnap |
---|---|---|---|
14:00
|
|
Úton a mezőről az asztalra
|
|
15:00
|
|
Mesék a Tejbányából
|
Hogyan készül egy Skanzen?
|
16:00
|
Hazai termékek a vendéglátásban
|
Élet a csillag mögött - vendéglátói kihívások a Michelin bűvkörében
|
|
ÓRA |
Esemény |
---|---|
15:00
|
Fesztivál megnyitó
|
15:30
|
B2B árubörze
|
16:30
|
Kockaasztal beszélgetés: Törvényes keretek és kihívások – helyi termelők az élelmiszerbiztonság útvesztőiben
|
17:30
|
Kockaasztal beszélgetés: Erdőtől az asztalig: hogyan kerül a gomba a tányérra?
|
18:30
|
Kockaasztal beszélgetés: Több, mint esemény – turisztikai rendezvényszervezés online és offline
|
Gyakran ismételt kérdések
A helyszín személyvonattal közelíthető meg, a legközelebbi állomás Gyimesközéplok (Lunca de mijloc), ahonnan 3 kilométerre található a Skanzen bejárata.
A helyszínre a 12A megyei útról Gyimesközéplokon, a település bejáratát jelző táblától mintegy 250 méterre, kijelölt helyen lehet letérni.
A vendégek számára közvetlenül a letérő mellett jelöltünk ki parkolóhelyeket, a Skanzent megközelítő útszakasz zárva van autók számára. A parkolótól a Skanzenig lótaxi szolgáltatásunkkal juthatnak el.
A gyimesközéploki eltérőnél őrzött, fizetős parkoló várja a fesztivál látogatóit. Felhívjuk figyelmüket, hogy az eltérőtől a fesztivál bejáratáig vezető útszakasz a fesztivál ideje alatt zárva lesz a forgalom előtt, ellenben a parkolótól a bejáratig Lótaxival, vagyis szekér járatokkal szállítjuk el a vendégeket, térítésmentesen.
A rendezvény időtartama 2023. Szeptember 14-17. A rendezvény naponta 11 és 22 óra között tart nyitva. Felhívjuk minden kedves látogatónk figyelmét, hogy szeptember 14-én szakmai napot tartunk, amikor főként a vendéglátó szakmában dolgozókat várjuk a helyszínre.
A rendezvényre a mozgásában korlátozott látogatókat is várjuk, az esemény területén speciális igényekkel rendelkező vendégeinknek külön mosdó áll rendelkezésre.
A Fesztivál ideje alatt a térképen jelölt elsősegélynyújtó helyen orvosi ügyelet működik, keressétek őket bizalommal!
A helyszínen, Pohárkölcsönző pontunkon bérelhetsz professzionális borospoharat. A pohár egy piculába kerül, amelyet visszatérítünk, ha a poharat épségben visszahozzod a kölcsönzőbe, de akár haza is viheted magaddal.
Ha segítségre van szükséged, kérdésed van az online jegyvásárlással kapcsolatban, vagy a vásárlás során tapasztalt problémáidra keresel megoldást, írj nekünk a info@tasteoftransylvania.eu címre.
Jegyet az esemény honlapján, a tasteoftransylvania.eu címen a Jegyvásárlás pont alatt tudsz vásárolni. Jegyértékesítő partnerünk a bilete.ro, rendszerük a legtöbb hitel- és betéti kártyát elfogadja. Bár jegyet a fesztivál ideje alatt a helyszínen is tudsz váltani, kiemelten javasoljuk, hogy jegyedet még a rendezvény előtt, a honlapon vásárold meg.
A Taste of Transylvania fesztiválra a rendezvény egyes napjaira, illetve az egész hétvégére érvényes jegyet vásárolhatsz.
Általános jegyinformációk
Jegyedet a bejáratnál karszalagra cseréljük.
A jegyek nem személyhez köthetőek, a jegyed egyedi azonosítóját elsőként bemutató személy kapja meg a karszalagot.
Kérjük fokozottan ügyelj arra, hogy jegyedhez más ne férhessen hozzá. Sajnos, ha más már beváltotta a Te azonosítóddal a jegyet, neked már nem tudunk karszalagot adni. A szervezőket nem terheli felelősség a jeggyel való visszaélés során.
Tartsd biztonságban megvásárolt jegyedet, és ügyelj arra, hogy senki se készíthessen másolatot a belépődről. Ha hivatalos úton vásárolod meg, és biztonságosan megőrzöd jegyedet, biztosan nem lesz probléma a bejutással.
Karszalagok
Karszalagodat a jegy beváltásakor kapod meg. Csak a csuklón elhelyezett karszalagok érvényesek.
A sérült – átragasztott, elvágott, megbontott patentú, kézfejnél nagyobb átmérőjű, bármely más módon manipulált, stb. – karszalag érvénytelen.
A karszalag nem átruházható.
A megrongálódott, elveszett karszalagot a szervezők nem pótolják vagy cserélik.
A jegyhamisítók és a hamisításban közreműködők ellen a szervezők eljárást indítanak.
A szervezők fenntartják a jogot a karszalagok ellenőrzésére a rendezvény helyszínének bejáratánál és a fesztivál teljes területén. Amennyiben karszalag nélkül, lejárt érvényességű vagy érvénytelen karszalaggal tartózkodsz a fesztivál területén, a szervezők felszólítanak érvényes karszalag vásárlására. Ellenkező esetben el kell hagynod a fesztivál területét.
A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.
A fesztiválra váltott napi- vagy hétvégi jegy tartalmazza a fesztiválra való belépést, az összes előadáson, látványfőzésen és workshopon való részvétel lehetőségét, a kulturális programok és a drónshow megtekintését, gyerekek számára a játékok használatát, és korlátozott mennyiségben különböző meglepetéseket és ivóvizet. Felhívjuk figyelmedet, hogy ezekre az eseményekre a helyszínek befogadóképessége véges, ezért kérünk, érkezz idejében azon előadások helyszínére, amelyeken részt szeretnél venni.
A jegy ára nem tartalmaz étkezést vagy italfogyasztást, ezeket a recepciónál kapható zsetonokkal, a Gyimesi Piculával tudod megvásárolni. Ezekről bővebben a Fizetés a fesztiválon résznél olvashatsz.
A 14. (tizennegyedik) életévüket be nem töltött gyermekek a rendezvényt ingyenesen látogathatják.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a megvásárolt jegyek nem válthatók vissza! Amennyiben már vásároltál jegyet, és mégsem tud eljönni a fesztiválra, figyelmébe ajánljuk a fesztivál Facebookos eseményét, ahol nagy valószínűséggel talál vásárlót jegyére.
A belépéshez mindenképp szükséged van a jegyed egyedi azonosítókódjára (vonalkód vagy QR kód). Úgyhogy, legjobb, ha nem felejted otthon! Ha megvan PDF formátumban az okostelefonodon, azt is elfogadjuk!
A rendezvény házirendje szerint a fesztivál területére élő állatot – kivéve igazolvánnyal rendelkező segítő állatot – behozni tilos. A rendezvényhez kapcsolódó élő állat behozatalához előzetes írásbeli engedély szükséges.
Megértéseteket köszönjük.
A fesztiválon saját fizetőeszközzel vásárolhatsz, amit Gyimes Piculának kereszteltünk. A zsetonokat 20 lejért, 1600 forintért vagy 4 euróért vásárolhatod meg, és egész vagy fél Piculával is fizethetsz a fesztivál árusainál. Felhívjuk a figyelmed, hogy az árusoknak nem áll módjukban készpénzes vagy kártyás fizetést elfogadni, így a recepción a rendezvény teljes nyitva tartása alatt vásárolhatsz Piculát, ha elfogyna.
Alkoholos italt, élelmiszert semmilyen mennyiségben, nem lehet behozni a Rendezvény területére! Az ilyen jellegű termékeket a bejáratnál köteles mindenki ellenőrzésre átadni a biztonsági szolgálatnak.
A Rendezvény területére üvegtárgyat, ütő-, vágóeszközt, vagy bármely, mások testi épségét veszélyeztető tárgyat bevinni TILOS! A hatályos jogszabályok szerint nem tarthatsz magadnál ún. közbiztonságra különösen veszélyes tárgyat (8 cm-nél nagyobb vágóélű kés, rugóskés, gázspray, ólmosbot stb.), ez szabálysértésnek minősül.
Nemsokára további információkkal jelentkezünk a 2023-as Taste of Transylvania gasztrofesztiválról - addig is használd az alábbi űrlapot, és iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le semmilyen fontos hírről!
În curând vom publica informații noi despre festivalul gastronomic Taste of Transylvania din 2023 - până atunci puteți folosi formularul de mai jos pentru a abona la newsletter-ul nostru pentru a nu rata nici o știre importantă legată de festival.
We will soon publish new information about the 2023 Taste of Transylvania Food Festival - until then you can use the form below to subscribe to our newsletter, so you won't miss any important news about the event.